Kunffy Lajos 1962. március 12-én halt meg, életének 93. esztendejében.
Boldog, kiegyensúlyozott gyermek- és ifjúkor, tudatosan felépített fiatalfelnőttkor, eseménydús, gazdag életút. A somogytúri birtok nyugodt jövedelmei jelölték ki pénzügyi lehetőségei határait, s mondhatjuk, hogy ezzel szépen gazdálkodott. Nem hivalkodó, de kényelmes életet élt, felesége stabilan állt mellette. Fia, Zoltán , sajátszakmájában szép sikereket ért el, tudományos fokozatot szerzett agrártudományból, majd minisztériumi főosztályvezetői pozícióig vitte.
Kunffy életének mélypontja kétségkívül a tabi gettóba történő elhurcolása volt 1944 áprilisában. Barátai közbenjárására Horthy közbeavatkozása mentette ki innen, s a vészkorszakot a Gellért Szálló pincéjében, egyfajta “védőőrizetben” töltötte. Ekkor már 75 éves volt, krónikus epehólyag-gyulladással bajlódott, de azt természetes gyógymódokkal egyensúlyban tartotta.
Birtokainak elkobzása 1946-ban mély nyomorba döntötte a pénzügyi tartalékokkal nem rendelkező házaspárt. A falubeliek és egyes barátaik diszkrét támogatásával vészeltek át három évet, majd Bernáth Aurél közbenjárására az állam nyugdíjat kezdett fizetni neki. Konszolidáció következett, tisztes szegénységben, mintegy nyolc éven át. A Somogy megyei hivatalok integrálták Őt a megye kulturális életébe, rendszeresen kérték fel megemlékezések tartására, sőt kiállítási lehetőségekhez is jutott. Mentálisan jót tett neki az a szélesebb elfogadás, amit az országos képzőművészeti szerveződésektől kapott, kaposvári, majd budapesti kiállítása valódi eseményszámba ment. Megelégedett aggastyánként élte meg a somogytúri udvarház emlékmúzeummá való nyilvánítását s az állam által történő megvásárlását.
Zoltán fia szilárdan állt mögötte, s Bernáth Aurél támogatásával sikeresen képviselte az idős művész érdekeit. Maga Kunffy és felesége, Ella asszony életük utolsó éveiben nagy kedvüket lelték a látogatók kalauzolásában, a velük való közvetlendiskurzusok mindig felvillanyozták őket.
Magam két olyan személlyel is találkoztam az elmúlt évben, akik fiatalként idelátogatva találkoztak a Kunffy-házaspárral. Mindketten ugyanazt mondták el:kedves, békés idős pár, nagy szeretettel beszélve életükről, párizsi éveikről, s a hazai művészvilág történéseiről (főleg a két világháború között, amikor birtokuk nyaranta a Balatonon időző festők kedvelt kirándulóhelye volt.Vasárnapi ebédjeiken 10-12 vendég sem volt ritka. Iványi Grünwald, Rippl Rónai gyakori vendég volt itt, mindketten halálukig visszajártak Kunffyékhoz. A népes baráti kör a somogyi kisnemesség tagjaival egészült ki, akik között a házaspár nagy szeretetnek örvendett.
Kunffy Lajos és Ella tiszteletre méltó életet élt. Ahogy egyre többet derítünk ki mindennapjaikról, úgy bontakozik ki ennek a házaspárnak a harmonikus, szép élete, aminek alapja a finom intelligencia, a rendkívüli műveltség, s az őket körülvevő világ toleráns, empatikus szemlélete volt.
Írásaik tiszta erkölcsisége nagy élmény az olvasónak.
Szerettel és megbecsüléssel emlékezünk rá!
Dr. Varga Péter Pál
Múzeumigazgató
