Újévi köszöntő

January 11, 2023
Újévi köszöntő

Az elmúlt év közepén az épületfelújítás és a kiállítás újrarendezése, valamint modern múzeumtechnikával való ellátása után ismét megnyitottuk a Kunffy Lajos Emlékmúzeumot.

A felújítás és új múzeumtechnika, valamint a működtetés költségeit a Kunffy Lajos Emlékmúzeum Nonprofit Kft. biztosította. A teljes költségvetés összege 2022-ben mintegy 180 mFt volt, ehhez 21 mFt értékben kaptunk támogatást magánforrásokból. Állami költségvetési forrás nem állt rendelkezésre. Kitűnő munkatársi gárda jött össze, akik munkája a látogatók szeretetét és megelégedését vívta ki. Még a felújítás folyamán, de a nyitás óta különösen tapintható módon erős rokonszenv övezte tevékenységünket a közvetlen környezetünk és a múzeumi- művészettörténeti világ részéről. Az általunk Kunffy-programnak hívott kulturális rendezvénysorozat komoly sikerrel zajlik, látogatói a megyehatárról túlról is érkeznek. A látogatók száma három hónap alatt elérte a kétezres számot, anélkül, hogy érdemi propagandát fejtettünk volna ki a tömegkommunikációban.
Október 3 - december 16 között a Kunffy-életmű 14 kvalitásos festményéből kiállítást rendeztünk a Magyar Tudományos Akadémia épületében, amit csaknem tízezren láttak. December elején megjelent első könyvünk, A Kunffy-házaspár és a somogytúriak Németh Anikó szerzőségével.

Ez alkalommal szeretnénk megköszönni mindazok támogatását, akik pénzügyileg is hozzájárultak múzeumunk költségeihez. Számukra január 28-án és február 4-én speciális, vezetett tárlatot tartunk 11:00 órai kezdéssel, mintegy kétórás időtartamban, kávézással és közvetlen beszélgetéssel egybekötve. Regisztrációra a vpp@kunffy.art levélcímen van lehetőség.

2023-ban folytatjuk az épületfelújítási munkálatokat, idén a műteremház kerül sorra. Pénzügyi támogatásokat, adományokat a továbbiakban is köszönettel fogadunk! Húszezer forint feletti adomány esetén könyvünkből tiszteletpéldányt küldünk tisztelt Támogatónknak!

Programjainkat illetően honlapunk és Facebook oldalunk folyamatosan ad információkat.

Boldog, sikeres Újévet kívánunk valamennyi látogatónknak és támogatónknak, jó egészségben.

FOGLALJON TÁRLATVEZETÉSI IDŐPONTOT LÉPJEN KAPCSOLATBA VELÜNK

Kapcsolatfelvétel